Kié(rt) legyen az iskola? II.

Előzmény: Kié(rt) legyen az iskola? I.

Az elmúlt bő hét év alatt kiderült, hogy az  “iskolarendszer helyrehozására” tett ígéret mindössze két dolgot takar. Szerkezeti-szervezeti téren a Kádár-rendszer oktatási elképzelései, tartalmi szempontból pedig leginkább a két világháború közötti idők köszöntek vissza, mintha a 21. század meg sem történt volna velünk, mintha a negyedik ipari forradalom nem tolná az arcunkba nap mint nap a legújabb vívmányait.

Míg Nyugat-Európa, és a kelet-európai országok mindegyike felismerte, hogy gazdasági válság ide, gazdasági válság oda, egy országnak elemi érdeke, hogy ha sírva is, de az oktatásba mindenáron toljon pénzt, addig nálunk a 2000-es évek második felében éppen ellenkező trend ‘hódított’.

Adj évről-évre kevesebb állami támogatást az iskolák fenntartását és működését biztosító önkormányzatoknak, és amikor főként a kevés saját bevétellel rendelkező települések már egyre kevésbé képesek finanszírozni az oktatást, akkor ‘ugyanolyan színvonalat kell biztosítani mindenhol’ felkiáltással vedd el mindenkitől az iskoláit. Röviden így foglalható össze a közoktatási rendszerünk 21. századi állami bekebelezése. Míg a fokozatos pénzkivonás első körben az MSZP-SZDSZ sara, az intézkedés ‘gyümölcsét’ a 2010-ben hatalomra kerülő FIDESZ-KDNP szakította le, miközben még további pénzeket szivattyúzott ki a rendszerből.

Nem szükséges oktatáskutatónak lenni ahhoz, hogy az ember átlássa, manapság az oktatás színvonalának emeléséhez három dologra van szükség: pénzre, jó tanárokra és korszerű tudásanyagra. Nyilván a FIDESZ-KDNP oktatási stratégiájának megálmodói is tisztában voltak ezzel, de úgy tűnik, hogy a színvonalas oktatás megteremtése valójában, valami oknál fogva mégsem állt érdekükben.

Helyette inkább létrehoztak egy, kezdetben 198, újabban 59 csáppal rendelkező, bürokratikus állami gigaszervezetet, azzal a céllal, hogy teljes kontrol alatt tartsa az oktatási intézményeket. De a Klik még erre sem volt képes, és az elvileg polipszerű kreatúra, hátára fordult teknősként kapálózott egy ideig, eladósodva, tehetetlenül. És valószínűleg vergődne még mindig, ha tavaly januárban a miskolci Hermanos tanárok nem állnak ki önmagukért, a többi tanárért és nem utolsósorban a gyerekekért.

Az előző részben már volt szó az oktatás tartalmi követelményeiről, és hogy az pillanatnyilag mennyire nem szolgálja, segíti a fiatalok majdani munkaerőpiaci esélyeit. Mindenki számára teljesen nyilvánvaló, hogy a múltban felhalmozott tudásanyag egészét képtelenség beszorítani a mai iskolai tananyagba anélkül, hogy a gyerekek ne rokkannának bele. Ahogyan az is egyértelműnek tűnik, hogy a jövő munkavállalóinak elsősorban kreativitásra, kritikus gondolkodásra és jó kommunikációs ill. problémamegoldó-képességre, valamint nyelv- és digitális ismeretre lesz szükségük.

Ehelyett ugyanők (legalábbis a többségük) pillanatnyilag éppen a rájuk zúduló szimpla adatcunami bemagolásával vannak elfoglalva. Ráadásul az időhiány miatt az alapműveltségnek tartott ‘nemzeti minimum’ sem rögzül a fejekben megfelelőképpen, a ‘feledésnek tanítani’ viszont megbocsáthatatlan időpocsékolásnak tűnik. Az pedig, hogy a kütyük korában az informatikát tölteléktantárgyként kezelik, valamint a gyerekek nagyrésze cirka 9 év alatt sem tanul meg az iskolában legalább egy idegennyelvet középszinten, nonszensz illetve csőd.

Hogy a FIDESZ-KDNP valódi célja nem annyira az oktatás színvonalának emelése, hanem inkább az oktatás uralása és egyúttal a rendszerből való pénzkivét volt, az abból is látszik, hogy végül a tankönyvpiac is az állam kezébe került. Nyilván nem kezdek most egy oldalon keresztül a kísérleti tankönyvek nyomdahibáin, ideológiai csúsztatásain és lényegében Facebook-álhíreknek a tankönyvbe emelésén pörögni. Én bízom a tanárok többségének józanságában, akik remélhetőleg lenyesegetik az állami tankönyvpiac által növesztett vadhajtásokat. És nyilván az anyagi nehézségekkel küzdő családokat nem is érdekli különösebben, hogy mivel vannak tele a tankönyvek, ha ingyen vannak. De előbb-utóbb majd úgyis mindenki rá fog jönni, hogy olcsó húsnak... és hogy soha, semmi sincs ingyen. Aki pedig ennek az ellenkezőjét állítja, az éppen hazudik kampányol.

Közhely az is, hogy egy jó tanár, nem a magas fizetéstől lesz jó, ahogy a rossz tanárból sem lesz jó tanár fizetésemelés után. Viszont az alacsony fizetés miatt, a jó tanárból lehet, hogy pályaelhagyó lesz, a jó képességű fiatalból pedig nem lesz tanárszakos.

A FIDESZ-KDNP cirka három éven át tartó huzavona után emelte meg a pedagógusok bérét. Korábbi ígéretüket megszegve, végül csak több részletben került sor a béremelésre, nem lett a mindenkori minimálbérhez igazítva, és az emeléssel párhuzamosan több munkát és irdatlan mennyiségű adminisztrációt is követelnek most cserébe. Ez így, ebben a formában nem igazán tűnik egy win-win szituációnak, pláne fairnek nem.

Ami a szakképzést illeti, úgy tűnik, mintha ott most Parragh László mondaná meg a tutit, és hogy mi legyen a gyerekeinkből. Ha a gimnáziumi férőhelyek csökkentése által sikerül is végül azzá tenni a gyerekeket, amik nem akarnak lenni, azaz mindenáron kétkezi munkást faragni belőlük, ‘köszönetképpen’ nagy esély van rá, hogy nem Magyarországon lesznek azok, amikké tették őket, de az is lehet, hogy inkább a mosogatást választják máshol, de legalább tripla annyi fizetésért, mint amit itthon kaphatnának.

Amikor a világ fejlettebb fele a villámgyorsan változó munkaerőpiaci igények miatt, az élethosszigtartó tanulás szükségességéről beszél és efelé mozdul, igyekszik, a most alakuló rendszer szerint, a 14 éves magyar gyerekeknek egy életre kellene eldönteniük, hogy mik szeretnének lenni felnőttkorukban, mert a középiskolákban egy ‘pályamódosítás’ olyan plusz terhet róna rájuk, amelyet nyilván kevesen tudnak-fognak felvállalni. A felsőoktatásba való bekerülés esélye is minimálisra csökken számukra.

Mindeközben a hatalmon lévők a kritikát megfogalmazókra szimpla ellenségként tekintenek, szakmai egyeztetésre legfeljebb a félelemből vagy érdekből lojális szervezetekkel, szakemberekkel hajlandóak, és a valóban létező problémákra úgy tűnik, hogy csak elavult, múlt századi válaszaik vannak.

2017-re ‘elértük’, hogy néhány vidéki iskolában már nincs elegendő tanító és szaktanár. Nincsenek gyógypedagógusok, pszichológusok és fejlesztő pedagógusok sem. De legalább lőterek hamarosan lesznek. Mert a magyar gyerekek keveset mozognak és túlsúlyosak. És a lövészet nyilván baromira apasztja a zsírpárnákat.

A FIDESZ-KDNP  államosítás melletti érve az volt, hogy minden iskolában ugyanolyan színvonalat kell biztosítani.

Komolyan? Kérem, meséljenek még!