Idén is megjelent a HVG középiskolákról szóló kiadványa, gimnáziumi rangsorokkal, interjúkkal, egyéb infókkal. A listák kompetenciamérések, érettségi és felvételi eredmények alapján jöttek létre, egetrengető változásokra - az előző évekhez képest - nem érdemes számítani.
A listán szereplő iskolák sikerüket nagyrészt 'lehalászós módszerüknek' köszönhetik. Akik ezekbe az intézményekbe jelentkeznek, azoknak nem elég ha az általános iskolában pengék, de írásbeli, és sok helyen szóbeli felvételin is bizonyítaniuk kell rátermettségüket. Így aztán többnyire csak a kiemelkedő képességű és/vagy szorgalmas gyerekeknek sikerül végül ezekben az iskolákban landolniuk.
Az intézmények eredményessége nem csak tanulóik jó adottságain, hanem nyilván egyéb összetevőkön is múlik. Egy profin üzemelő vezetés, valamint egymást és a szülőket nem természetes ellenségnek tekintő tanári kar sokat tud dobni az iskolában uralkodó légkörön, szintúgy, ahogyan bármilyen tanóra, amelyen sikerült a dögunalmat látványosan mellőzni.
De valójában jó-e nekünk ez a szelektív, mazsolázós rendszer és ez a 'rangsorolósdi', és ha igen, akkor miért nem?
Azoknak a tanulóknak, akiknek sikerült bekerülni ezekbe az 'elitképzőkbe' és a szüleiknek nyilván jó. Feltéve, ha a családi költségvetést nem rengeti meg alapjaiban a különórákra és miegymásra kitolt nem elhanyagolható mennyiségű pénz. Továbbá akkor, ha a gyerek is jól veszi az akadályokat, és nem kezdi a kiégés tüneteit produkálni még jóval az érettségi előtt.
Az itt tanító tanároknak se lehet túl rossz. Ezekben az iskolákban az óra nagyrészét nyilván nem fegyelmezéssel kell eltölteniük. Egyéb sikerélmény is akad bőven, megnyert versenyek és egyetemre felvett számtalan tanítvány 'képében'.
Ennyi. Mindenki más számára a szelektív oktatási rendszer létezése totális szívás, a többi tanulótól és szülőtől kezdve, a többi tanáron át a társadalom többségével bezárólag.
Tetszettek volna jól tanulni, gondolják-mondják sokan. Bárcsak ilyen faékegyszerűségű lenne a megoldás.
Anélkül, hogy a 'versenyistállókban' oktatók érdemeit semmibe venném, vagy kisebbíteni szeretném, muszáj itt megjegyezni, hogy a máshol tanítók is rohadt sokat dolgoznak, merthogy létezik ez a "pedagógiai hozzáadott értéknek" nevezett izé, amely metaforikusan szólva és emberibb nyelvezetre fordítva annyit jelent, hogy 70-ről 100-ra 'gyorsulni' tiszteletreméltó eredmény, de ha 20-ról jövünk fel 70-re, azért azzal is van némi meló.
Hogy valakiből végső soron jó vagy rossz tanuló lesz, és ebből kifolyólag milyen középiskolában köt ki, azt nyilvánvalóan a képességein túlmenően számos körülmény befolyásolhatja még és befolyásolja is. A már korábban említett anyagi lehetőségeken kívül például a szülők alacsony vagy magas iskolai végzettsége, és hogy milyen tudás illetve végzettség megszerzése felé terelgetik a csemetéjüket. Vagy egyszerűen csak az, hogy valaki Budán, Salgótarjánban vagy egy borsodi kistelepülésen koptatta-e az iskolapadot.
A világ boldogabbik felén (például a skandináv országokban) a szelektálás helyett a befogadásra helyezték a hangsúlyt. Felvételi nincs, személyre, vagyis gyerekre szabott oktatási módszer van, azaz eltérő módszerekkel, de mindenkiből próbálják a maximumot 'kisajtolni'. Meglehetős sikerrel.
Vajon mikor lesz nálunk is ilyen típusú ún. befogadó suli? A 'mostanában egészen biztosan nem' tűnik a helyes válasznak. Jelenleg ugyanis a magyar társadalom nincs túl jó állapotban, legalábbis egyáltalán nem úgy tűnik, mintha abban lenne.
A politikusok részéről pillanatnyilag nem csak a bátorság, de a szándék is hiányzik egy ilyen jelentős lépés megtételéhez. A bátorság, hogy szembemenjenek a közép-, ill. felsőközép- osztály egy bizonyos részével, és a szándék, amellyel egy igazságosabb, ha úgy tetszik demokratikusabb társadalom megteremtése felé mozdulhatnánk el. Időnként felröppen ugyan a hír a 9 vagy a 10 osztályos általános iskola bevezetéséről, ami némileg javíthatna a pillanatnyilag meglehetősen siralmas helyzeten, de újabban ezzel kapcsolatban is csak maszatolás zajlik.
Jövőre viszont ismét PISA-teszt, pedig mi még az előzőt sem hevertük ki.
Illusztráció: pixabay.com
A listán szereplő iskolák sikerüket nagyrészt 'lehalászós módszerüknek' köszönhetik. Akik ezekbe az intézményekbe jelentkeznek, azoknak nem elég ha az általános iskolában pengék, de írásbeli, és sok helyen szóbeli felvételin is bizonyítaniuk kell rátermettségüket. Így aztán többnyire csak a kiemelkedő képességű és/vagy szorgalmas gyerekeknek sikerül végül ezekben az iskolákban landolniuk.
Az intézmények eredményessége nem csak tanulóik jó adottságain, hanem nyilván egyéb összetevőkön is múlik. Egy profin üzemelő vezetés, valamint egymást és a szülőket nem természetes ellenségnek tekintő tanári kar sokat tud dobni az iskolában uralkodó légkörön, szintúgy, ahogyan bármilyen tanóra, amelyen sikerült a dögunalmat látványosan mellőzni.
De valójában jó-e nekünk ez a szelektív, mazsolázós rendszer és ez a 'rangsorolósdi', és ha igen, akkor miért nem?
Azoknak a tanulóknak, akiknek sikerült bekerülni ezekbe az 'elitképzőkbe' és a szüleiknek nyilván jó. Feltéve, ha a családi költségvetést nem rengeti meg alapjaiban a különórákra és miegymásra kitolt nem elhanyagolható mennyiségű pénz. Továbbá akkor, ha a gyerek is jól veszi az akadályokat, és nem kezdi a kiégés tüneteit produkálni még jóval az érettségi előtt.
Az itt tanító tanároknak se lehet túl rossz. Ezekben az iskolákban az óra nagyrészét nyilván nem fegyelmezéssel kell eltölteniük. Egyéb sikerélmény is akad bőven, megnyert versenyek és egyetemre felvett számtalan tanítvány 'képében'.
Ennyi. Mindenki más számára a szelektív oktatási rendszer létezése totális szívás, a többi tanulótól és szülőtől kezdve, a többi tanáron át a társadalom többségével bezárólag.
Tetszettek volna jól tanulni, gondolják-mondják sokan. Bárcsak ilyen faékegyszerűségű lenne a megoldás.
Anélkül, hogy a 'versenyistállókban' oktatók érdemeit semmibe venném, vagy kisebbíteni szeretném, muszáj itt megjegyezni, hogy a máshol tanítók is rohadt sokat dolgoznak, merthogy létezik ez a "pedagógiai hozzáadott értéknek" nevezett izé, amely metaforikusan szólva és emberibb nyelvezetre fordítva annyit jelent, hogy 70-ről 100-ra 'gyorsulni' tiszteletreméltó eredmény, de ha 20-ról jövünk fel 70-re, azért azzal is van némi meló.
Hogy valakiből végső soron jó vagy rossz tanuló lesz, és ebből kifolyólag milyen középiskolában köt ki, azt nyilvánvalóan a képességein túlmenően számos körülmény befolyásolhatja még és befolyásolja is. A már korábban említett anyagi lehetőségeken kívül például a szülők alacsony vagy magas iskolai végzettsége, és hogy milyen tudás illetve végzettség megszerzése felé terelgetik a csemetéjüket. Vagy egyszerűen csak az, hogy valaki Budán, Salgótarjánban vagy egy borsodi kistelepülésen koptatta-e az iskolapadot.
A világ boldogabbik felén (például a skandináv országokban) a szelektálás helyett a befogadásra helyezték a hangsúlyt. Felvételi nincs, személyre, vagyis gyerekre szabott oktatási módszer van, azaz eltérő módszerekkel, de mindenkiből próbálják a maximumot 'kisajtolni'. Meglehetős sikerrel.
Vajon mikor lesz nálunk is ilyen típusú ún. befogadó suli? A 'mostanában egészen biztosan nem' tűnik a helyes válasznak. Jelenleg ugyanis a magyar társadalom nincs túl jó állapotban, legalábbis egyáltalán nem úgy tűnik, mintha abban lenne.
A politikusok részéről pillanatnyilag nem csak a bátorság, de a szándék is hiányzik egy ilyen jelentős lépés megtételéhez. A bátorság, hogy szembemenjenek a közép-, ill. felsőközép- osztály egy bizonyos részével, és a szándék, amellyel egy igazságosabb, ha úgy tetszik demokratikusabb társadalom megteremtése felé mozdulhatnánk el. Időnként felröppen ugyan a hír a 9 vagy a 10 osztályos általános iskola bevezetéséről, ami némileg javíthatna a pillanatnyilag meglehetősen siralmas helyzeten, de újabban ezzel kapcsolatban is csak maszatolás zajlik.
Jövőre viszont ismét PISA-teszt, pedig mi még az előzőt sem hevertük ki.
Illusztráció: pixabay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.